Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Gondviselés

Gondviselés

 

Az ingatlan szakma manapság egy kicsit sem megingathatatlan , hanem nagyon is ingatag lábakon áll, és aki ezen a területen dolgozik, annak az elmúlt évek gazdasági eseményei súlyos próbatételeket is jelenthettek. Jómagam is ezek közé tartozom. Úgy 3-4 évvel ezelőtt nem győztük a munkát, annyi volt. Egyik ismerősöm gyakran kérdezgette akkoriban, „Ildikó, miért dolgozol ennyit, halálra keresed már magad?” Akkor csak annyit tudtam válaszolni, hogy „én sem tudom, de biztosan meg van ennek is az oka”. – Itt hozzátenném, hogy ebben az időszakban egy anyagi mélypontról kellett éppen felállnom, és eleinte a sok munka a puszta életben maradást jelentette, később pedig valódi anyagi gyarapodást. Mindezért végtelenül hálás voltam az Úrnak, hogy gondomat viseli, és talpra állhattam, sőt belekóstolhattam egyfajta gazdagságba is, amikor egy ideig nem kellett számolnom a pénzt, bármit meg tudtam fizetni. Aztán persze ez is elmúlt. Sosem kaptam ingyen semmit, mindenért nagyon megdolgoztam, így valami azt súgta, hogy a sok munkából félretett pénznek is meg lesz a helye, így amíg lehet, dolgozom. A 3 évvel ezelőtti  (2008) fordulatot nem kell senkinek sem elmesélnem, apránként a munka fogyatkozni kezdett, majd vészesen lecsökkent. Olyan vészesen, hogy hetente alig dolgoztam pár napot.  A korábbi napi 12-14 órás  munka után most napi 2-4 órányi munkám akadt. Aggódnom kellett volna, de nyugodt voltam. A Jóisten a korábbi években elém tett annyi munkát, és pénzt, amiből  a szűk esztendőkben ki tudtam egészíteni a hiányzó jövedelmemet.

Idén tavasszal újabb mélypont következett, és egyre komolyabban gondolkoztam azon, hogy váltanom kell, kiegészítő munka után kell néznem. Az ekkori életvitelem nagyjából úgy nézett ki, hogy heti pár nap munka mellett az égegyadta világon mindenre ráértem. Élveztem, hogy nyugodt vagyok, nem vagyok lestrapálva, van időm a gondolataimat rendbe rakni, sőt még mások gondolataira is volt időm, rajzolgattam, tanultam, olvastam, tanfolyamokra, szemináriumokra jártam. Valójában ideális életvitelt folytattam, leszámítva az anyagi visszaesést. Hosszú távon azért látható volt, hogy ez nem tartható fent a végtelenségig, így az állásváltoztatás gondolata, vagy más munka keresése komolyan foglalkoztatott. A jelenlegit viszont nem akartam feladni, mert nagyon szeretem. Utazhatok, emberekkel beszélhetek, fotózok, aztán itthon feldolgozom az anyagot…minden fázisát szeretem csinálni. Teljesen lényemhez illő munka, elképzelni sem tudnék jobbat. Nem akartam ezt feladni, pedig minden felöl azt hallottam, hogy ideje innen kiszállni, ez süllyedő hajó.  De én szeretem meghallgatni azt a belső hangot, ami minden élő embernél jobban tudja az igazságot, és ami azt súgta, hogy az én hajóm ugyan nem süllyedhet el, a többiek nyilván egy másikban ülnek….

Több hónap vívódás után érkezett egy protekciós (!)  állásajánlat, ami kb. napi 10-12 órás munkát adott volna, olyan jövedelemmel, ami a havi megélhetést biztosította volna.  A vállalkozói bizonytalanság helyett biztos fix fizetést ígértek.  3 nap gondolkodási időt kértem, de mikor a tárgyalóból kijöttem, már éreztem, hogy ezt nem fogom elvállalni.  A szempontjaim között az szerepelt, hogy ismerem már a napi 10-12 órás munkát, ami gyakorlatilag egészségkárosító, és ami mellett egyetlen perc nyugtom és szabad időm nem lesz…még hétvégén sem .  Miközben éppen a kevés munka olyan életmód változtatásokra is sarkallt, hogy a városon belül pár km-es körzetben gyalog vagy kerékpárral menjek, hiszen ráérek erre is, nem kell sietnem. A mérlegen tehát az állt, hogy a biztos fizetést és egészségtelen életet válasszam, vagy a bizonytalan keveset a nyugalommal. - Az utóbbi mellett döntöttem, és ez egyáltalán nem volt kockázatmentes, hiszen mikor vágnak az emberhez egy állást manapság? Melyik vállalkozás van biztonságban? Én meg visszautasítottam, mondván, tudok ennél jobbat is.  Ott belül az a hang, az az égi sugallat azt mondta: „ az egészséged mindennél fontosabb, szükségünk van Rád, feladatod van. Vigyázunk Rád, ne félj semmitől!” – Tehát az állásajánlatot lemondtam. Mivel a főnökeim közvetítették számomra ezt a lehetőséget, szeretetből és maximális jóindulattól vezérelve, ezért szembe kellett néznem az ő értetlenségükkel és esetleges sértettségükkel, rosszallásukkal is a döntésem kapcsán. Ezt is vállalnom kellett. A kockázatok száma csak növekedett, nem tudhattam, mit vált ki bennük. De ha egyszer az égi segítőkben valóban bízni akarok, akkor itt nincs mit mérlegelni, nincs helye semmiféle megfelelési kényszernek. Csak egyetlen helyen akarok megfelelni: az Istennél.

A történet pedig szinte csak most kezdődött el igazán, és ha az ember ilyenkor hit és bizalom nélkül áll szemben a kihívásokkal, bizony könnyen feladja a küzdelmet, és önmagát ostorozva valami pótcselekvésbe menekül. Még rosszabb esetben kérdőre vonja, hogy van-e Isten egyáltalán? – Nos a fenti döntésemet olyan három hónap követte, olyan anyagi lesüllyedés, hogy az iménti kérdés már biztosan felmerült volna, ha nincs meg bennem  a feltétlen bizalom Isten iránt . Naponta eszembe jutott Máté nagyon jól ismert evangéliumi részlete:
 
Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál?Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek - mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk? Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik? Hát a ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha a mezei virágot, amely ma virít, holnap pedig a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor benneteket, kishitűek, nem sokkal inkább?Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk?Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van.Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá! Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja. (Mt 6, 25-34)

 

Olyankor a legnehezebb hinni és bízni, amikor valójában kilátástalan a helyzet. Legalábbis emberi számítások szerint kilátástalan, mert ami „embernek lehetetlen, az Istennél lehetséges.” (Mk 10, 27) A hit és bizalom gyümölcse a Gondviselés, de az nem füttyszóra érkezik. Próbára tettek az Égiek, hogy valóban hiszem-e, bízom-e bennük, kitartok-e a velük kötött egyezség mellett, és elhiszem-e, tudok-e bízni abban, hogy mindenem meglesz, amire szükségem van?  A munka csak fogyott, és fejem fölé újabb pallos emelkedett. A szokásos féléves minősítések milyen eredményt hoznak majd , maradhatok-e az állásomban, vagy nem? És minden nap újra meg kellett kötnöm ezt az egyezséget, újra alá kellett írnom az Éggel a szerződést: „Igen, Uram, bízom a Te gondviselésedben, és nem félek a nehézségek ellenére sem.” És én mindennap úgy éltem ebben az időszakban, mint aki tökéletes biztonságban van, hiszen minden hajam szála számon van tartva. Próbáltam élvezni tehát a további békés itthonléteket, nyugalmat, és kevés munkát. A megtakarítások pedig apadtak, ahogyan kell. Nem számolgattam, meddig elég. Voltam már ennél szorultabb helyzetben is, akkor minden keresetem 1 hónapig volt már csak elég, és éppen munkanélküli voltam. Számolgattam a napokat. Most még nem kellett. Csak az aggodalmat kellett megszüntetnem.  És én nap mint nap megkötöttem az Úrral az egyezséget: nem félek, nem aggodalmaskodok semmi miatt.

Az első veszedelem júliusban elmúlt, maradhattam a megszokott helyemen, a minősítésem jó lett, sőt mivel másokat lefokoztak, effektíve nagyobb eséllyel jutok majd munkához. Ez nagyon reményteljes fordulat volt.

Aztán 3 hónappal a visszautasított állásajánlat után váratlanul egy nagy megrendeléshez jutottam. Alig akartam elhinni, hogy ilyen egyáltalán létezik. Rengeteg munka, nagyon rövid határidővel, jól megfizetve. Nem tudtam hirtelen sírjak, vagy nevessek. Elszoktam a munkától, a sietéstől, a határidőktől, de mit számít most mindez, mikor végre pénzt kereshetek? – Ugye mondanom sem kell, hogy azonnal eszembe jutott, hogy bizony van isteni Gondviselés. Csak bízni kell mindennap, és ebben a tudatban teljes anyagi biztonságot érezni akkor is, amikor emberi számítások szerint ez egyáltalán nem így van. Mert ami embernek lehetetlen, az Istennél lehetséges.

 

V.Ildikó