Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Karácsonyi baba

Anya csak egy van, és a gyermek sem pótolható...
 
Valamikor a Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a maradék ajándékokat.Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak:" Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni, és még annyi más helyre kell mennem. " A Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel. Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet."Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve, hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak ezekkel a drága játékokkal?Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy kisfiút,aki olyan ötéves forma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához. Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett. Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:
- "Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem, hogy megvegyem ezt a babát?"
Az idős hölgy ezt felelte:
- " Tudod te is: nincs elég pénzed, hogy megvedd ezt a babát, kedveském."Aztán megkérte a fiút, hogy várja meg . Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba. Végül elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt a babát?
- "Ezt a babát szerette volna a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne, hogy a Télapó elhozza neki. "Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú sajnálkozva válaszolt.
- "Nem, Télapó nem viheti oda neki, ahol most van.Oda kell ahhoz adnom anyukámnak, és így ő oda adhatja a húgocskámnak, amikor odamegy.A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen. Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan, úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz."
Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen nevetett.Aztán azt mondta nekem:
- "És még azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni."Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne kellene elhagynia engem, de apa azt mondja,hogy el kell mennie,hogy a húgommal legyen".
Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel,nagyon csendesen.
Gyorsan a pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt és megkérdeztem a fiút:
- "Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis elég?"Oké - mondta. "Remélem, van elég."Én hozzáadtam némi pénzt a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is.A fiú ezt mondta:
- "Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt."Aztán rám nézett és hozzátette:
- "Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem  aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy meg vehessem ezt a babát, így anyukám neki tudná adni a húgomnak.Meghallgatott! Még szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől. De mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát. Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát." Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd  távoztak.
         Teljesen más hangulatban fejeztem  be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem.
Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből - Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikk két  nappal ezelőttről, amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus állapotban van. A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni a kómából, amibe esett. Ez a család lenne a kisfiú családja? Két nappal azután, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatalasszony elhunyt. Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a látogatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt. Ott feküdt a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve. Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre megváltozott.
Az a szeretet, amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért - még a mai napig is nehéz elképzelnem.
 
(A történetet email-ben kaptam.)