Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Összefüggések (napló)

Összefüggések

(Részlet egy naplóból)

Csütörtök:

délután 6 óra: Na, ide is kár volt ma elmennem! Ez az óra most nem volt sikeres. Nem jöttek össze a tánclépések, a lábaim összeakadtak, a kezeim meg sem mozdultak, már-már a sírás kerülgetett. Tehetetlenségérzés, nőietlenség, kétballábasság, botláb, és ehhez hasonló egyéb önvádaskodások váltogatták egymást a fejemben. Mindegy, ez most így sikerült. Valahogy majd túlélem ezt is, mint már annyi mindent. 

este8:  Este még jött egy telefon. Vitáztunk, nem értettünk egyet. Súlyos teherként nyomasztott a vita heve, és már este van, nincs lehetőség a javításokra, hamarosan ágybazuhanok, fejemben a súlyos gondolatokkal. Hogy mennyire nem szeretek így lefeküdni!!! DE most ez van. Vagy rendet rakok a fejemben, vagy ez marad.

(Az éjszaka csak forgolódtam, az a telefonbeszélgetés meg a táncóra járt a fejemben, próbáltam kiigazítani mindent, elcsitítani a feszültséget, hogy másnap legalább jól indulhasson a nap, legyenek megoldásaim. Nem sokat aludtam, sőt mondhatnám, alig 1-2 órára emlékszem, amikor nem voltam tudatomnál.)

Péntek:

Reggel 6 óra: Már megint reggel van?  Alig aludtam valamit! Hűűű de fáradt, letaglózott vagyok még!! Nem számít, összeszedem magam, minden rendben van, és rendben is lesz, még egy kicsit gondolkodom, aztán majd jön a megoldás is, a táncóra meg....ott egye a fene. Belátom, hogy nem erre vagyok kitalálva.

Napközben:  A munka jól ment, azt hiszem a vihar is elülni látszik.

Este 8: Már csendesedek, estefelé azért megpróbálkoztam egy másik telefonnal, kérdéseket tettem föl, kerülőválaszokat kaptam, megint felbosszantottak, csak mások, de jön egy új információ is, ami meg felvillanyozott, talán ebbe bele lehet majd kapaszkodni. Hurrá! Csak ne lenne ennyire későn már megint, várnom kell 1 napot, hogy elmondhassam a tegnapi beszélgetőnek az új érveket, akivel összevitáztunk. Ekkor viszont külön nyomasztott, hogy szombat jön, s mivel hétvégén munkaügyekkel nem fogolalkozom a saját érdekemben, hamar elő a gépet, leírtam levélben amit akartam. Így megkönnyebbültem kissé, hogy legalább nem maradt bennem, és el sem felejtem a mondandómat.

Este fél10: Szép kerek a Hold odakint, a házzal szembeni kispresszóban zene szól...szokatlan módon. Évek óta csend van ott, most pedig friss, pattogós popzene hallatszik ki, nem is igazán halkan. Reménykedem, hogy este 10-ig vége lesz, és a tegnapi éjszakát is bepótolhatom. - Már nagyon húz az ágy... a zene még szól. Az ablakot muszáj nyitva tartani, mert  a melegben nem tudnék aludni. Így viszont hangosabb a zene is. Mindegy, reménykedem a mielőbbi csendben. Lefekszem.

Szombat:

Reggel 6 óra: Hú a jó mindenségit! Hajnali 4-ig zenéltek!! A fejemben tompa zene szól, alig látok,  föl sem fogom hány óra. Milyen nap is van?- Szombat? Na akkor még egy lehetőség a héten, hogy reggel munkát szerezzek a jövő hétre. Ki az ágyból! Alig állok a lábamon, lassú vagyok, elcsigázott, és most kifejezetten kezd megint bosszantani a táncóra, meg a viták, meg a mostmár 2 át nem aludt éjszaka. Azt hiszem nemhogy jobban lennék, de mintha még fokozódott is volna a feszültség bennem. Na ez nap is jól indul, mondhatom!

fél8: Iszonyat fáradtan ülök le a számítógéphez, és próbálkozok a másodpercre pontosan érkező munkák egyikét elcsípni.  6-an ülünk ugyanígy a saját otthonunkban a számítógépünk előtt, egymást nem látva, nem hallva, nem érzékelve, de egymás ellenfeleiként, és amikor eljön az idő, belecsapunk, klikkelünk észnélkül, hogy legalább egy munkát megszerezzünk. Így megy ez minden nap egyébként. Gyorsaságra játszák ezt. De most 2 pocsék éjszaka áll mögöttem, meg a vita, meg a táncóra balsikere. Azért ott vagyok, résen vagyok, igyekszem. Nyugi! Csak 1 perc az egész, ennyire csak össze tudom szedni magam. - És érkeznek az anyagok, és klikkelek, nem sikerül, és megint nem....és elmegy 15 munka előttem úgy, hogy egyet sem tudtam megszerezni. Na neeeee!!!!

Ez nyilván a világvége. Legalábbis éppen így érzem. Máskor 15 munka 2 hét alatt érkezik összesen, most meg itt volt egyetlen napra sűrítve, és egyetlen egyet sem sikerült megszerezni! Ez mostmár mindennek a teteje!!! 2 hete alig van munkám. A megélhetésemmel mi lesz? Ki tart el?? Hé, figyel rám valaki??? Ott fent??? A francba!!! Elegem van, jöjjön már valaki és szóljon már hozzám, vagy mondjon valaki valamit, amitől kizökkenek a saját zűrzavaromból, mert ezt már képtelen vagyok uralni. -  Az idegrostjaim az utolsókat rúgták, pattanásig feszültek. Már megint vádaskodom: bezzeg ha aludtam volna legalább a múlt éjszaka, akkor a reflexidőm is jobb lett volna!!! Szidom a preszzót, szidom a vitapartnereimet, szidom a  tánctanárt....de persze ettől semmi nem oldódik meg. De meg sem értettem, hogy mi folyik itt.  Valamiért pedig ez történt,  és tudom, hogy semmi sem történik véletlenül, de ez már sok és főleg érthetetlen volt. Miért kell az idegeimet tönkretenni, miféle csúf játék ez??? Mire jó ez? Mi van a háttérben, mit kell megtanulnom?? Mi nincs rendben? Jobban kellene bíznom az isteni Gondviselésben, jobban kellene uralnom az érézéseimet? Na, de engedtessék már meg, ember legyen a talpán aki ezt itt józanul és békésen kibírja!!! Elég volt!!  - Itt átfutott hirtelen az agyamon, hogy jó lesz majd délután az edzésre elmenni, ott majd levezetem a feszültséget. De hol van az még? Előtte be kell vásárolni, a középső lányom holnap költözik a kollégiumba, sütni-főzni kell. - Van itt valaki? Senki. Egyik lányom sincs éppen mellettem. Szükségem volna rájuk, a csacsogásukra, hogy meséljenek, de nincsenek itt. Egyedül vagyok, és romokban hevertem.

Fél 9: Na, szedd össze magad,  - gondoltam - és a legjobb amit tehetsz, hogy végzed a dolgod mielőbb. Elindultam hát a boltba, gondoltam az is egyfajta figyelemelterelés. Fogalmam sem volt mit is akartam venni, gondoltam majd a boltban eszembe jut. Alig értem ki a kapun, hirtelen irányt váltottam, és elmentem a lányaimhoz, hátha otthon találom valamelyiket. Csak 1 percre laktak tőlem. Majdnem visszafordultam, hogy minek, lehet hogy még alszanak....próbáltam lebeszélni magam, meg erős vagyok, meg ne zúdítsam más nyakába a gondjaimat, oldjam csak  meg egyedül, meg hogy este úgyis talákozunk, aztán valamiért mégis tovább ballagtam feléjük. Amikor odaértem, még aludtak. Nem akartam fölébreszteni őket, de elmenni sem bírtam már így. Míg tébláboltam előkerült az egyik, lement reggelizni. A másik még aludt. Vártam. Álltam az ajtóban, néztem ahogyan szendereg. Benéztem a többi szobába is, rend van-e. Aztán vissza az alvóhoz. Már ébredezett. Összepillantottunk. Ez jól esett. Megvártam, hogy egészen fölébredjen, és mesélni kezdjen. Bármi is legyen az  a mese. Szavakra vágytam, új történetekre.

Képeket vett elő, nyári emlékek, barátok, mosolyok....Közben odavetett egy-két szót magyarázatul. Kezdett kibontakozni, én meg csak hallgattam, mert épp a figyelmem elterelését gyakoroltam a saját problémámról. Nem tudom mikor és hogyan, de úgy fél órán belül csak kiderült, hogy nincs valami jó napom. Megölelt. Sokáig voltunk így összeborulva. Szívtam az energiáját, és ő adta, mert neki volt bőven :)) Szerelmes volt. Tudta, érezte, hogy most erre van szükségem. Aranyos, jó lélek. Mire kissé feltöltött engem, oldottabb lett ő is, és hirtelen feltörtek belőle is a mélyben húzódó gondok. Végre!  Végre máson kellett gondolkoznom! :))

Fél 11: Szó szót követett. Jól kibeszéltük magunkat, és feltártunk egy nagyon fontos problémát is, amire találtunk néhány kulcsszót, amin majd el lehet indulni. Szüksége volt rá...már hónapok, vagy talán évek óta kereste ezt a pár szót, hogy megértse miért nem működnek a dolgok, miért nincs elegendő önbizalma. Csak most tudta teljesen megnyílva feltárni ezt. Ritkán vagyunk kettesben, mindig van egy tesó vagy valaki más is velünk. Pedig az igazi megnyílások ilyenkor következnek be. - Nekem pedig ez alatt a pár óra alatt sikerült kizökkennem, és végre volt annyi erőm, hogy a félbehagyott vásárlást is megejtsem. Kicsit mintha könnyebbnek éreztem volna magam. De azért még jól jött a cipekedés is. Erő kell hozzá, izzad az ember, ürülnek kifelé a stresszhormonok a verítékkel együtt. - A délelőtt hipp-hopp eltelt.  A zaklatottságom már nem volt folyamatos, ritkábban jutott eszembe a sérelmem. Apadt a dühöm is. De igazán jól még egyáltalán nem voltam.

délután fél6: Most értem vissza az edzésről. Jól esett. Piszok fáradt de egyben friss is vagyok. Készülök a vacsorához, leszünk 5-en, és vár egy búcsú is. Össze kell szednem magam ismét.

este 10: A délelőtti beszélgetés este a vacsora után folytatódott. Még egy-két gondolat belefért, és újabb megoldások is születtek. Jó volt. Megnyugtató, hogy haladtunk egy lépést előre. - Elalvás előtt még ennyit mondott: Tudod Anya, miért lettél olyan ideges ma reggel? Hogy beszélgetni akarj Velem! Ha sikerült volna munkához jutni, ha jól alszol előtte...stb, akkor most mindez nem lett volna, mert nem jössz el hozzám beszélgetni. Így viszont én egy új ember lettem, hidd el, nagyon sokat segítettél! Nem is tudom mit csinálnak azok, akiknek nem ilyen Anyukájuk van?"

Hümm. Micsoda igazság volt ebben! - A kisebb feszültségeken mér nevetve túljutok, föl sem veszem, egy igazi nagyra volt szükség ahhoz, hogy elkezdjek vágyni az emberi vigaszra. Egy olyan nagy zűrre volt szükségem, amit nem tudtam uralni egyedül. Vigaszért mentem, feloldódni mentem, s végül én is segítettem. Hogy az Isten milyen eszközöket vet be ahhoz, hogy odairányítson valakihez, ez bizony nagy rejtély, nagy titok. De Ő meg tudja szervezni. Így nyer értelmet  egy elrontott táncóra, 2 át nem aludt éjszaka, és a sikertelen munkaszerzés. Ez mind együtt kellet ahhoz, hogy oda menjek, ahol a legnagyobb szükség volt rám. - Végre megnyugszom és békésen alszom!

1 héttel később:  Minden értelmet nyer utólag. Ezt sokszor tapasztaltam. Az elmulasztott sok munka után érkezett bőven kárpótlás, semmiről sem maradtam le. - Dicsőség és hála, Uram, Neked! Mindent köszönök!