Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Battyhány-Strattmann László

2011.06.05

„HA BOLGOG AKARSZ LENNI, TÉGY MÁSOKAT BOLDOGGÁ.“

BOLDOG BATTHYÁNY-STRATTMANN LÁSZLÓ HERCEG

„Szeretem a hivatásom, a beteg megtanít Istent egyre jobban szeretni, s Istent szeretem a betegben, s a beteg többet segít nekem, mint én neki! (…) Oly sok szívszeretetet adhatok, hisz a szegény betegek oly sok szeretetre vágynak. Adja Isten, hogy az ő dicsőségére sokaknak segíthessek. Megvigasztalhassam őket, s szívüket hozzád vezethessem!” E sorokat írja Batthyány-Strattmann László 1926-ban a naplójába. 2003 márciusában II. János Pál pápa a „ferences” herceget,  a „szegények orvosát” oltáriszentségbe emeli. Ausztria és Magyarország egy Boldoggá avatott férfival lett gazdagabb, aki egy személyben volt férj, családapa és példamutató orvos.

Végrendeletében a következőt olvashatjuk: „Életem egyik fő célja volt, hogy tevékenységemmel a szenvedő emberiséget szolgáljam, s ily módon Istennek tetsző dolgokat hajtsak végre.” II. János Pál pápa így nyilatkozik a Boldoggá avatott Batthyányról: „Nemes ősei gazdag örökségét arra használta, hogy a szegényeket térítésmentesen kezelje, és két kórházat alapítson. Legfőbb figyelmét nem az anyagi javaknak szentelte, mint ahogy a siker és a karrier sem tartozott életcéljai közé. Erre tanította a családját, így is élt köztük, s így vált gyermekei szemében a legjobb hittérítővé (…) családi élete és nagylelkű keresztényi szolidaritása lebegjen példaként mindannyiunk előtt, hogy kövessük az evangéliumot.”  

 

Batthyány-Strattmann László 1870. október 28-án született Dunakilitin. Gyermekkorát sorscsapások és nélkülözés határozzák meg. Édesapja elhagyja a családot, s a hőn szeretett édesanya hosszan tartó betegség után meghal, ekkor László még alig tizenkét éves. Fiúként és fiatal férfiként életvitele egyáltalán nem a szenteké. Iskolai teljesítménye hiányos,  „csínytevések” miatt háromszor kell iskolát váltania. Bécsben először kémiát, filozófiát és csillagászatot tanul. Élete azonban irány nélküli és céltalan, életvitelét kolerikus jelleme határozza meg. Egy felelőtlen szerelmi kapcsolatból lánya születik, akiért egy életen át felelősnek kellett lennie.

 

25 éves korában azonban változás következik be: elhatározza, hogy – az  ő társadalmi köreiben szokatlan módon – polgári szakmát választ, és orvosnak tanul. Három évvel később, 1898 november 10-én feleségül veszi élete asszonyát, Maria Theresia Coreth grófnőt. Innentől a „ferences” herceg lassan megtalálja a maga útját. Tény, hogy ebben felesége,„Misl” kulcsszerepet játszott. 13 gyermekük született. Az egyik nevelő így emlékezik rájuk: „Ennyire szoros családi köteléket, ennyire szeretetteljes hangulatot és önfeledt boldogságot sehol máshol nem láttam még.”

 

Lassan beérik Isten iránti elkötelezettsége, s ezzel az a kívánsága is, hogy teljesen akar szeretni – de minden szentimentalitás nélkül. – S így is cselekedni: imában, orvosként dolgozva, férjként, családapaként, s embertársaival való kapcsolatában. „Szeretettel válik széppé az élet – írja 1926-ban –  s végre Isten a szeretet, s minden nemes szeretet Isten lényét tükrözi vissza.”

 

1898-ban saját pénzből az észak-burgenlandi  Kittsee-ben (Köpcsény) található kastélya mellett modern kórházat építtet. Jövedelmének több mint kétharmad részét fekteti a kórházba, azért, hogy „kedves betegeivel” jót tehessen. Naponta 80–100 beteget kezel. Gyakran saját maga fizeti a felírt gyógyszereket és a betegei utazási költségeit is. Egykori betege így emlékszik vissza rá: „Pénzt a jómódú betegeitől sem fogadott el. Csak arra kérte őket, segítsék a szegényeket, a szegényeket pedig arra kérte, hogy imádkozzanak érte.”

 

1915-ben herceg lesz, s ezzel a Batthyány-család feje, otthagyja a kórházat, amely továbbra is működik, majd az egész családjával átköltözik Körmendre, a család székhelyére. Itt azonnal egy másik kórházat építtet, s folytatja a munkáját, ebben  a felesége gyakran segíti.

 

„ …aki betegként jön el hozzám, az már a barátom, anélkül, hogy azelőtt láttam volna” – mondta egyszer. Mindig megpróbál időt szakítani rájuk, a rosszkedvét a kórterem ajtaja előtt hagyja,  türelmes,  „kedves betegeit” figyelmesen meghallgatja, megjegyezi, amit mondanak, s minden egyes orvosi mozdulatában gyengédség és óvatosság rejlik.  Teszi mindezt anélkül, hogy tolakodó vagy mesterkélt lenne. Önmagát Isten eszközének tekinti csupán, s orvosként igyekszik   szegény betegeinek nemcsak a testét, hanem a lelkét is tudatosan gyógyítani.  A betegek gyógyítása előtt is,  utána is a házi kápolnába megy imádkozni. Egy nagynéni jegyezte fel a következő megható történetet: „Egy szegény iparosnak  mindkét szemét kimarta a mész,  az egyikre azonnal megvakult, a másik pedig szinte menthetetlen volt. Laci és a családja imádkozott a megmentésért, és a Jóisten meghallgatta az imát. Amikor Laci elbúcsúzott a gyógyult embertől, az letérdelt elé, majd Laci is letérdelt, s így találtunk rájuk, térden állva imádkoztak. Laci aztán saját cipőiből és ruháiból adott ennek az embernek, így váltak el útjaik.” 

 

A herceg tisztában volt a rá háruló felelősséggel. Két lábbal állt az élet talaján, s megpróbálta Istenen keresztül az embert, s az emberen keresztül Istent szeretni. A naplójába ezt írta: „ Néhány nappal egy szörnyű  tüdőrák operációja előtt tegnap egy gyerkőcöt segítettem a világra, ma meg három hályogot operáltam a kórházamban. Mindezen örömökről és bánatról mit sem tud a modern kor klubfotelben ülő, sherry-t kortyolgató embere! De akkor sem cserélnék senkivel. Szülessek bár ezerszer, mindannyiszor azt mondanám az én Uramnak: Istenem, hadd legyek megint orvos, s hadd dolgozhassam a Te dicsőségedre!”

 

Nagybátyja, Ödön herceg halála után 1915-ben Ferenc József császár hercegi címet ajándékoz neki, valamint a Szent István és az Aranygyapjú lovagrendek tagjává teszi. A pápától az Aranysarkantyú-rend tagságát kapja, a magyarok beválasztják a Parlament felső házába, valamint rendes tagja lesz a Nemzetközi Eukarisztia Kongresszus Bizottságának. A Magyar Tudományos Akadémia tagjai között szintén szerepel.És pedig pont ezért, vagy mindezek ellenére, kerülte a nyilvánosságot, hiszen nem akart középpontban lenni. A ház egyik gyakori vendégének elmondása szerint „Gazdagságával és méltóságával párhuzamban állt nagysága és egyszerűsége”. S miközben betegeinek, valamint 13 templom és több iskola patrónusaként nagylelkűen adományozott vagyonából, gyermekeit szerény,  munkával teljes életre próbálta nevelni.

 

Nem szerette a felszínességet. A nővére a következőket írta róla: „Gyűlölte a cél nélküli szalonbeszélgetéseket. Azt mondhatom, hogy soha nem szólt rossz szót másokról, de nem is engedett másokról rosszat szólni. A család berkein belül ezt megtiltotta, vendégségben pedig vagy elhagyta a szobát, vagy úgy irányította a beszélgetést, hogy más téma merüljön fel.” A herceg a következőket írta naplójába: „Igazából minden ember csak annyit ér,  amennyit a Jóisten előtt jelent, hiszen azok a tulajdonságok, amelyeket a földön becsülünk az emberekben, mint pl. a törvényességet, az igazságosságot, a felebaráti szeretetet, s minden egyéb fel nem sorolt dolgot, azok Isten szeretetének természetes velejárói.” 

 

Hite mély, bensőséges, élő és gyermeki. Hétköznapjai szerves részévé vált hitéletét Szűz Mária dicsőítése és a Szent Eukarisztia szeretete járja át. Nála Isten nem absztrakt ötlet vagy elképzelés, hanem igenis valós és jelenlévő. Szívesen imádkozott rózsafüzérrel. Sok fényképen láttam, ahol – ha az ember tudja, mit keresse – látható, hogy éppen rózsafüzérrel imádkozik. Teszi mindezt úgy, hogy kezét elrejti, hogy ne lehessen látni. Az imában erőt lát, mely megtanítja az embereket szeretni, s Istennel köti őket össze.  X. Pius pápa 1905-ös áldozás-dekrétuma óta minden nap áldozott. Naplójába ezt írta: „Istennek hála! Ma, Szűz Mária ünnepének napján ismét el tudtam menni a szentmisére, és áldozni is tudtam.  Ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor az úgy nem is igazi nap. És az áldozás a nap legszebb pillanata!“  Papja így ír róla: „ A herceg számára az eukarisztia nem csupán áhítatgyakorlat volt, hanem Jézus tényleges jelenléte, akihez fordulhat, aki lát és hall, akit teljes boldogsággal imád. Pénzügyeit és minden családi problémát Szent József kegyelmébe ajánl. Így például a háborús évek nyomorúságában Szent József kis képére imát ír, majd szeretetteljesen „pénzügyminiszterré” nevezi ki. 

 

60 évesen rákban betegszik meg. A bécsi Löw Szanatóriumban (ma magánklinika) töltött 14 szenvedéssel teli hónap azonban csak érettebbé teszi. Egy életrajzát író hölgy így fogalmaz: „Kórterme zarándokhellyé vált, ahonnan az emberek megrázkódtatva, könnyes szemmel, de megerősödött hittel távoznak.”  

 

Batthyány-Strattmann László 1931. január 22-én hal meg, szinte szentként. Halála előtt egy nappal családját arra kéri: „Vigyetek ki az erkélyre, hogy onnan kiálthassam a világba, milyen jó is az Isten!” Schioppa nuncius akkor ezt írja a Szentatyának: „Az emberek szentnek tartják a herceget, s higgye el Őszentsége, tényleg az.”

 

Forrás:http://www.batthyany.at/der_selige_ladislaus.html?&L=2