Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Vágyaink: szárnyak vagy börtönfalak?

A vágyak tönkretehetnek minket, de fel is tárhatják életünk értelmét, csak tegyük fel a kérdést: biztosan jó lenne, ha megvalósulnának?

A szerző, Pál Ferenc
A szerző, Pál Ferenc
Ifjúkorom egyik legnagyobb filmélménye a Stalker volt, Tarkovszkij monumentális alkotása. A történetben Stalker, a vezető arra vállalkozik, hogy két embert bevezet a Zónába, ahol egy meteorbecsapódás rejtélyes energiát hagyott maga után. A Zónának van egy kitüntetett helye, a szoba, ahová ha belép valaki, ott beteljesedik a legmélyebb vágya. A szobáig eljutni nagyon nehéz, ám ők hárman elérnek a küszöbéhez – itt azonban megállnak, elkezdenek beszélgetni, és nem mennek be! Félnek. Végül az egyikük azt mondja: „Elmondom, miért nem merek bemenni. Volt egy ismerősöm, aki évekkel ezelőtt azért indult el, mert beteg volt a lánya, és azt akarta, hogy amikor belép a szobába, a legmélyebb vágya – hogy a gyermeke egészséges legyen – teljesüljön. Csakhogy hazaért, és dúsgazdag lett. Akkor rádöbbent, hogy az ő legmélyebb vágya nem is a gyermeke gyógyulása volt, hanem a gazdagság. Ezt elviselhetetlennek érezte, és felkötötte magát.” A film úgy ér véget, hogy a három utazó közül egyik se lép be abba a bizonyos szobába. Én azonban szívesen belépnék veletek – de legalább az ajtóig izgalmas volna eljutni, hogy ott megkérdezhessük magunktól: mi is az én legmélyebb vágyam? Hozzátenném, hogy ez a film a maga eszközeivel inkább elgondolkodtatni akar. Lehetetlennek tartom ugyanis, hogy valakinek a legnagyobb vágya a gazdagság legyen. Hiszen ha megkérdezzük magunktól, miért is akarunk gazdagok lenni, arra szoktunk tudni válaszolni. Például azért, mert olyan világban élünk, ahol az egészség függ attól, hogy meg tudom-e vásárolni mindazt, ami a fenntartásához vagy a gyógyuláshoz kell.

Akkor máris kiderült, hogy nem a pénz a legmélyebb vágyam, mert az egészség mélyebben van! Vagy vegyünk egy másik példát. Valaki azt mondja, az én álmom az, hogy sikeres és híres legyek. Rendben, de van-e mélyebb vágyad, amit ezáltal szeretnél elérni? És erre már válaszol is: persze, azt szeretném érezni, hogy értékes vagyok, hogy van értelme az életemnek – és azt remélem, hogy ha sikeres leszek, akkor ezt fogom érezni. Tehát se a pénz, se a hírnév, a siker vagy a karrier nem tartozik a legmélyebb vágyaink közé. De akkor mik is ezek?

Vannak hosszú távú céljaid?
Az embernek vannak vágyai és álmai, azokból tervek és stratégiák születnek, majd célokat tűzünk ki, hogy mindezek megvalósuljanak. Közöttük vannak rövid távú vágyak, amelyek az élvezetre irányulnak, középtávúak, amelyek az örömre hangolnak, és hosszú távúak, amelyek a boldogságra tesznek alkalmassá. Most már csak az a kérdés, hogy milyen irányban áll az életünk. Vannak-e olyan álmaink és céljaink, amelyekhez stratégiákat rendeltünk, és azok hosszú távon meghatározzák-e az életünket? Erre a kérdésre őszintén kell válaszolnunk, mert lehetséges, hogy amikor már ott állunk a szoba ajtajában, azért nem merünk belépni, mert a lelkünk mélyén érezzük, hogy nem lenne jó, ha az életünk ebbe az irányba valósulna meg. A ma emberének az az egyik legnagyobb problémája, hogy nem mindig vannak hosszú távú, akár életre szóló vagy a földi léten túlmutató vágyai és ezekhez tartozó céljai. Ezért a különböző álmai rendezetlenül maradnak benne, és ezerféle irányba hajszolják egyszerre. Ez pedig egy idő után ellehetetleníti az örömöt, a boldogságot és az önmegvalósítás akadályává válik. Akkor élhet ugyan élvezetről élvezetre, de nem lesz öröme, nem válik boldoggá, és a teljes élete nem bontakozik ki.

Vágyaink: szárnyak vagy börtönfalak? Út a legmélyebb vágyaidhoz
Amikor beszélgetek valakivel, aki nem tudja, mi a legmélyebb vágya, azt szoktam kérni tőle: próbáljon felidézni egy olyan élethelyzetet, amikor valami nagyon rossz történt vele. Amikor pedig már ott van ennek a rossz érzésnek a mélyén, ahol például azt gondolja magáról, hogy nem szerethető, hogy egyedül van, hogy senki sem segít neki, akkor érdemes megkérdezni tőle: MOST mire vágysz? És ezt meg fogja tudni mondani! Egyszer csak a mély fájdalmából előtör az a mély vágya, aminek alapján aztán érdemes az életet élnie. Ez a gyakorlat pillanatnyi fájdalommal jár, de utána egy elemi felismeréssel, hogy ebbe már bele tudok kapaszkodni, mert átéltem! Átéltem, erre vágyom – és nem adom kevesebbért az életem!

Mi van a pusztító indulat mögött?
Mondok egy másik lehetőséget is. Ez valamivel gyöngédebb gyakorlat, bár itt is valami fájdalmasból kell kiindulni. Képzeld el, hogy veled szemben egy nagy igazságtalanságot követtek el. Mi a vágyad most? „A bosszú! Pusztuljon el, aki velem ezt tette!” Oké, azt kívánod, hogy törje ki a nyakát. De van-e valami mélyebb vágyad is? „Persze hogy van! Azért vágyom arra, hogy kitörje a nyakát, mert akkor meg tudnám élni, hogy van igazság a földön!” Tehát akkor a mélyebb vágyad az, hogy biztos lehess benne: van igazság a földön! Ha ez bebizonyosodik, van-e egy ennél is mélyebb vágyad? „Ha belegondolok, van… Mert mit érek azzal, hogy van igazság a földön, ha közben nincs, aki szeret?” Akkor az, hogy szeressenek, mélyebb vágy! Próbáld ki ezt a módszert, döbbenetes felfedezésre fogsz jutni: előbb-utóbb a legrettenetesebb vágyaid is előjelet váltanak! Nincs az a pusztító vágy, ami mögött ne lenne valami még mélyebb, és a negatívum ne váltana pozitívumra. Ez mindig megtörténik! Kiderül, hogy az ember szívének mélyén sosincsenek negatív vágyak, romboló indulatok – ott mindig szép, pozitív vágyak vannak! Amikor pedig valaki átél egy ilyen mély vágyat, máris tele lesz energiával! Pusztán azáltal, hogy rátalált és vágyhat rá, máris teljesebbnek éli meg magát. Hiszen megtapasztalni a szívünk mélyén fakadó, élő forrásainkat, önmagában is felemelő érzést hoz, és annak megbecsülését, hogy emberek lehetünk.

 

 

(Pál Ferenc) - www.nlcafe.hu